A szigeten új ember lesz belőle: mikor (látszólag) elveszíti fiát, megtalálja önmagát. Ő nem tartja a hatalmat mindenekfelett valónak; nemcsak erről, de még életéről is képes lenne lemondani Sebastian javára. Gonzalo, az öreg tanácsos Ariellel áll párhuzamban, egyszersmind ellentétben is: mindketten teljes odaadással szolgálják urukat, ám míg Gonzalóban a ragaszkodás, a hűség, addig Arielben az elszakadni vágyás dominál. Miranda a tiszta ártatlanságot jelképezi, Ferdinand pedig a minden akadályt leküzdő hősiességet; a bátor lovagot, aki méltó a kívül-belül szép királylány kegyeire. Nem csak ők maguk, de szerelmük is eszményi, mesébe illő. Stephano és Trinculo az emberi züllöttség megtestesítői - tudatlanok, kisszerűek és nevetségesek. Könnyen értelmezhetjük a művet, mint Shakespeare búcsúlevelét a színházhoz, mivel a mű fontos eleme a mágus-rendező, aki feladja hivatását. Ezt legjobban illusztrálja az epilógus, amiben Prospero versben búcsúzik el varázserejétől, amire már nem lesz szüksége.
Feltehetően tüdőgyulladásban halt meg 1616. április 23-án. Romeo és Júlia Baljós csillagzatok alatt született szerelmesek történetét dolgozza fel a mű. műfajilag a lírai hangvételű drámai költeményekhez hasonlítható. Shakespeare gondolatait az emberi kapcsolatok komikus oldala foglalkoztatta. Erre példa műből Mercutio alakja. Mercutioból a túláradó fiatalság a bohémség, a csapondó életerő sugárzik, aki a hálál közelettét is tréfával, szójátékokkal fogadja. Ki kell emelnünk a realista vonásokkal megrajzolt dajka alakját, kit Shakespeare megfigyelései alapján alkotott meg. A dráma cselekménye, szerkezeti felépítése Mercutio haláláig korai vígjátékok felépítésére emlékeztet. Ezután sűrűsödik a komor hangulat, a drámai intenzitás, amely Romeo halálával éri el tetőpontját. Az egység benyomását Shakespeare azzal kelti, hogy mindent Romeo és Júlia szerelméhez viszonyít. A külső világ értetlenül, ellenségesen áll szembe ezzel a szerelemmel. Pl. : Capulették véleménye szerint a házas fél kiválasztása csak a szülők feladata lehet.
Árnyékolt jellemrajz: több helyzetben sokoldalúan bemutatott alakok → antik tragédiák Reneszánsz szabadságvágy ↔ Középkori erkölcs Szabad párválasztás, tiszta érzések Érdekházasság (ókorban is) Rómeó és Júlia a viszályon kívül helyezik magukat. A családok közti ősi viszály (már nevetséges) Reneszánsz életszeretet, életöröm: Mercutio Tybalt szítja egyedül a haragot Lőrinc barát a két család kibékülését várja a házasságtól. Kettősség: Rómeó és Júlia nem olyan értelemben tragikus hősök, mint Antigoné, aki egy eszméhez ragaszkodva bukik el. A rendkívüli erejű, hirtelen támadt szenvedély emeli őket azzá. Akaratlanul is szembekerülnek a régi erkölcsökkel és hordozói lesznek a reneszánsz szabadságvágynak – és hősei. Capulet: házasság kétféle megítélése: Először lányára bízza a döntést. Utána kényszeríti a házasságra – Párishoz. Capuletné: Szereti lányát, de ő is a feudális erkölcsök híve. Páris: Szereti Júliát, de háta mögött egyezkedik az apjával. Dajka: kétarcú szereplő Júliának Rómeót dicséri Capuletnének pedig Párist.
Michael oher élete Shakespeare - Borgesson - Long - Singer: S. Ö. R. Nem komplett Shakespeare-művek Shakespeare összes röviden Kálid Artúrtól, Kálloy Molnár Pétertől és Gáspár Andrástól. "Aki szereti Shakespeare műveit, s ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy valamennyit megismerje, ám úgy ítéli meg, hogy élete hátralévő része valószínűleg nem lesz elegendő ehhez, cseppet se búslakodjon.
Így lehetséges, hogy Prospero képében a szerző önmagát formálta meg a műben: saját drámáinak ő volt az istene, de élete végére már elhagyta az alkotó-erő, s így búcsút kell mondania művészetének (sőt, színházától is elbúcsúzik – a IV. felvonás 1. színének 153. sora nyilvánvaló utalás a Globe-ra). A "búcsúzáson" alapuló interpretáció mellet jól megfigyelhető motívum a hatalomért folyó folyamatos harc. A történet legelején fennáll egy úr-szolga rendszer. Ezt Antonio felborítja azzal, hogy bátyja trónjára tör, aki inkább másféle hatalomra, a tudás hatalmára vágyik – épp ez ad lehetőséget az öcsnek, mert így, míg Prospero a könyvtárban kutat, addig ő nyugodtan konspirálhat ellene. Később, a szigeten Sebastian puccskísérletet hajtana végre, hogy övé lehessen bátyja pozíciója, s mindezt Antonio tanácsára, aki így az eddiginél is nagyobb befolyásra tehetne szert. Ott van emellett a komikumszál, Stephano, Trinculo, és Caliban terve, hogy átvegyék a sziget felett az uralmat. Legyen ezen ötlet is bármilyen nevetséges, ez az ötlet is a hatalomvágyat jelképezi.
Visszatérve a színpadtechnikára: mivel nem volt függöny és díszlet (csak néhány jelzésszerű kellék), ezért volt szükséges a dráma szövegébe a színhely pontos jelölését és a színtér leírását beépíteni. És mivel a helyszínek örökösen változtak, ezért alakították ki a különböző színpadtípusokat: szimultán színpad: kb. 40-50 méternyire elnyúló, 6-8 m széles emelvény. Egymás alatt, mellett és fölött helyezték el a különböző színhelyeket. processziós színpad: a közönség vándorolt az egyik színpadtól a másikig. kocsiszínpad: mai modern forgószínpadok őse. Az aranykor Shakespeare az akkoriban még busásan jövedelmező üzlet hasznából (drámaírás) előrelátó családapaként földbirtokot vásárol, közben egymás után írja meg nagy tragédiáit. A tragédiában bőven van komikum és politika, a mennyiséget, ill. a tökéletes arányokat pedig a mester adagolja. A tragikus hős az esetek többségében csak rövid ideig él boldogan és a történet végén általában meghal, de pusztulása nemcsak vereség, hanem egyúttal győzelem is.
Shakespeare nemcsak a történelmi tárgyú drámákhoz használt forrásműveket: szinte alig van olyan darabja, melyben magát az alaptörténetet ő találta volna ki. Gátlástalanul merített az antik irodalomból és saját kortársainak műveiből. Vígjátékaiban több a romantikus mint a szatirikus elem: szereplőit nem "kineveti", hanem velük együtt nevet és nevettet. A komédia zárt világában kötelező a "happy end", a szerelmesek egymásra találnak és összeházasodnak. Az ún. "probléma-színművekben" (pl. : Troilus és Cressida, Szeget szeggel) már megbomlik az egyensúly; a darabot záró házasság a szereplők többségé számára inkább büntetés, mint jutalom, s csak kompromisszumok, és áldozatok árán menthető meg valamiféle erkölcsi világrend. Shakespeare első színházi sikereit az 1590-es évek elején érte el: befogadták a népszínházak, darabjaira tódult a közönség. Felfigyelt rá és pártfogásába vette a lányos szépségű aranyifjú, az előkelő Southampton gróf, akihez elbeszélő költeményeit és szonettjei nagy részét írta.