Katedrális néven luxuséttermet nyit a Kiss-Rigó László vezette Szeged- Csanádi Egyházmegye a szegedi Dóm téri templom látogatóközpontjában, írja a gasztronómiai portál; ez most a legfőbb hír a megyeszékhelyen. Az új vendéglő a tervek szerint minden igényt kielégít majd, sőt még annál is többet. Dallos Ferenc, aki több híres budapesti vendéglátóhelyet üzemeltet, többek között a budai várnegyedben, elmondta, hogy véletlenül futott össze a Várban a püspökkel, az All in Delicates nevű kis üzletben, ahol gyorsan összebarátkoztak, s szinte azonnal kiderült, hogy a püspök úr is nagy élvezettel adózik a gasztronómia örömeinek, sőt neki magának is vannak ötletei. Elmondta például, már most készen áll arra, hogy a szegedi dóm világszerte ismert és elfogadott gasztronómiai paradicsom legyen, igaz, vannak kikötései, például, hogy mindig legyen az étlapon friss hal az Adriáról. És ez nem üres sóhaj, a püspök úrnak él például egy halász barátja Horvátországban, aki viszont abból nem enged, hogy ő szállítsa a halat Magyarországra.
Mit lehet erre mondani? A békéscsabai klubvezetők meg a kivezényelt rendőrök is majdnem abba a hibába estek, hogy levetetik a transzparenst, már csak a klub és a város jó hírnevének megőrzése végett is. Jó, hogy nem tették, mert akkor most hajléktalanellenességgel vádolnák őket. Innét már magától értetődő volt, hogy a debreceni Sieg Heil! kórus is zavartalanul zenghetett, ami nyilvánvalóan nem a közismert náci köszöntést fedte, hanem egy Zigi nevű debreceni szurkolónak szólt, aki erős meghűlés miatt nem tudott eljönni a csapattal, pedig mondták neki társai a legutóbbi meccsen, hogy ha nem veszel kabátot, Zigi, megfázol, aztán lám, ez lett belőle, Zig, hej, hej. Egyébként a kötekedők is megszólaltak, s azt furcsállták, hogy a szomorú sorsú Csatáry Lacit miért nem a becenevén, Csutaknak szólították a társai, amikor mindenki így ismeri a városban; nem véletlen, hogy annak idején, a 2006-os Szabadság, illetve Kossuth téri forradalom nagyszerű vezéreit is ragadványnevükön ismerte meg a nagyközönség, úgymint Debil vagy Satu.
Attól kezdve rendszeresen találkoztunk és röhögtünk. Istenem, mennyit röhögtünk együtt! Egyszer vendégül láttam őt és Szebeni Andrást Debrecenben is, ahová dolgozni jöttek: a Hócipőnek írtak anyagot a legendás Ibolya kocsmáról. Vonattal érkeztek délután, letettük a csomagjaikat nálam, aztán irány a kocsma. Nem tudom, hogy hajnalban mikor kerültünk ágyba, mindenesetre én nem otthon ébredtem, így fordulhatott elő, hogy reggel 8-kor telefonált Megyesi, hogy ők már az Ibolyában vannak megint, anyagot vesznek fel, mikor érkezem? Különleges páros volt, egyszer elvittem őket Egerbe is, hogy megnézzük a Putyi kocsmáját, a Kacsát és a Hársfát, meg is néztük mind a hármat jó alaposan és közben röhögtünk. Rá egy fél évre Szentendrén, a folyó partján üldögéltem a volt feleségemmel egy teraszon, a Dunát bámultuk, s egyszerre csak kit láttunk felbukkanni a sétányon? Megyesit. S mögötte kissé lemaradva Szebenit. Jöttek anyagot felvenni, beszélgetni kezdtünk, és szokás szerint röhögtünk. Egy idő után fájlalni kezdte a derekát, sérvre gyanakodott, nehezen mozgott, botra kellett támaszkodnia, de a kedélyét mindez nem viselte meg.
Figyeljük meg a megvesztegetés eme kifinomult formáját. A hentes nem holmi készpénzt dugott zsírtól fénylő kezével az adóellenőrök zsebébe, hanem táblaszalonnát, ők pedig a művelet ellentételezéseként nem találtak hibát a könyvelésben és a számlaadásban, becsapva ezzel saját magukat, s lejáratva hivatásukat. Pedig ha az ellenőr a szalonna fejében csak a következő ellenőrzés napját közli, társadalmilag kifejezetten hasznos tevékenységet végez, hiszen a húsbolt könyvelése rendbe lesz hozva, a hentes nem csapja be az adóhivatalt, végül is a társadalmat, tehát bennünket, ami már nagyon is kijárt nekünk. Másfelől az ellenőrök is nyugodtan aludhattak éjjel, hiszen nem kellett szemet hunyniuk megannyi slendriánság fölött, a papírok tényleg rendben voltak, továbbá ne felejtsük el azt se, hogy cserébe garantáltan kiváló szalonnát kaptak, amit jódmentes sóban érleltek, és megadták neki a szükséges füstölési időt. Legutóbb az állami tévében, például, Nyitrai Imre, a szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár fejtegette, hogy Magyarországon voltaképpen hajléktalanok sincsenek, pontosabban szólva azok élnek az utcán, akik ott akarnak élni.